Zakynthos és a világ egyik legszebb tengerpartja
Zakynthos és a világ egyik legszebb tengerpartja

Az utazás bár régen történt, az emlékek nem halványodnak erről az útról, hiszen itt a víz színe itt annyira csodás: gyönyörű színekben pompázik a kéktől a zöldig.
Ez volt az első repülős utam. Itt még nem magunknak szerveztük az utakat, hanem utazási irodával mentünk anyukámmal. Mivel azóta már sokkal nagyobb divat lett utazni, ami az árakat felfele húzza és az utazási irodák irreálisan drága utakat kínálnak, így ennek az utazásunknak az ára 2020-ban már nem tud megfelelő kiindulási pontot adni.
Zakynthos a Jón tengerben fekszik, nem egy nagy sziget, könnyedén körbeautózható. Ennek ellenére Korfu és Kefalónia után Görögország harmadik legnagyobb szigete. A görög életérzést teljesen át tudja adni ez a sziget, tengerpart, bazárok, az utcán mindenki dudál és még sorolhatnám. A fővárosa Zakynthos város. A fizetőeszköz euró.
Repülő:
Mi a Travel Service gépeivel utaztunk el ide. A gépen kaptunk enni és inni valót is. Így ez a körülbelül 2 órás repülőút hamar elrepült. Mivel a charter járaton nem csak egy utazási iroda foglal helyet, ezért a leszállás után kellett mindenkinek megkeresni a saját utazási irodájához tartozó standot a reptéren. Itt igazítottak el minket, elmondták melyik busszal fogunk menni a szállodánkig. A repülőtér egyébként nincs messze attól a várostól (Tsilivi - Planos), ahol mi szálltunk meg. Ilyenkor mindenki leszáll a buszról a saját szállodájánál és a helyi magyar nyelvű idegenvezető később eljön a szállodába egy megadott időpontra és akkor mondja el, hogy milyen programlehetőségek vannak és tájékoztatnak ezek árairól és az időpontokról. Mi itt 2 programot foglaltunk le. Persze ezek így a magyar nyelvű idegenvezetés miatt drágábbak egy helyi utazási irodánál, ahol angolul történik az idegenvezetés.
Szállás:
Látnivalók:
Az első program amire befizettünk természetesen az egész napos sziget túra, amivel el lehet jutni a méltán híres és a Zakynthos védjegyévé vált Navaggio öbölbe, amit pár éve a világ legszebb tengerpartjának választottak. Ezzel mi száz százalékban egyet is értünk. Nem okozott csalódást a program. Ez a túra egy egész napos program, ráadásul az egész napot a hajón töltöttük. Csak csobbanni lehetett kiszállni, azt hiszem az öböllel együtt 3-4 helyen. Nagyon fel voltak készülve: voltak a hajón mentőmellények, fel lehetett venni annak, aki nem tud úszni és így is tudtak fürdeni a tengeren a többiekkel. A szigettúra során végig meséltek a sziget történelméről és a part menti látnivalókról. Egyébként a görög szigetvilág meseszerű, semmihez nem hasonlítható. Az utolsó megálló volt a Navaggio öböl, amit már mindenki nagyon várt. Érdemes ide nyáron utazni, mivel ha már olyan időben utazunk, amikor a tenger nem nyugodt, akkor lehet, hogy ki sem tud kötni a hajó az öbölben. Pedig az ottani strandolást nem érdemes kihagyni, csodálatos élmény. A tengerpart apró kavicsos. Az öbölben volt talán 1 óránk fürdeni, fényképezni és pihenni. Itt található egyébként egy hajóroncs is. Amiről azt érdemes tudni, hogy a legendák szerint csempész árut(cigit és alkoholt) szállított ez a hajó és e közben zátonyra futott és kisodorta a víz a mai helyére. Valakik pedig csak azt mondják, hogy ez a turista csalogatás része. Ezt követően mentünk vissza a kikötőbe, ami egyébként a fővárosban volt, onnan pedig busszal vittek minket vissza a szállodába.
A másik program ami, bár előre nem gondoltuk, még jobbra sikeredett, mint az előző, egy másik szigettúra volt. Még hozzá átmentünk egy másik görög szigetre, Kefalónia szigetére hajóval és ott busszal vittek minket körbe a szigeten. Itt fakultatív programként ajánlották a Melissani Barlangot és a Drogarati Cseppkő Barlangot. Az első megálló a cseppkőbarlang volt, de utólag ide nem mennék be, egy sima cseppkőbarlangról van szó, ez nem volt olyan különleges. Ellentétben a Melissano tóval. Ez tulajdonképpen egy barlangban lévő tó, körbe sziklák határolják és a teteje nyitott. Kis ladikkal lehet körbehajózni ezt a tavat. Aki nekünk evezett bácsi, végig énekelte az utat, így még hangulatosabb volt. Minket olyankor vittek oda, amikor a nap gyönyörűen rásütött a tóra. A látvány lélegzetelállító volt. A víz színe egyedülálló. Ezt mindenkinek ajánlom. Ezt követően egy helyi étteremben fogyaszthattunk el egy csodás ebédet. Majd körbe vittek minket a szigeten busszal. Ez a sziget ekkor még szinte érintetlennek tűnt, még nem tört be ide a turizmus és a vele járó negatív dolgok, mint például a szemetelés. Láthattuk a híres Mirtos öblöt felülről, ami szerintem szintén az egyik legszebb tengerpart címet kiérdemelné. Ezek mellett elvittek minket a Gerasimos kolostorba is, ami nagyon szép volt és láthattuk, hogy Szent Gerasimos, aki Kefalónia védőszentje milyen kis helyen élt itt egy barlangban. Kis érdekesség még, hogy elvileg itt él az a kapitány, aki a Navaggio öbölben lévő zátonyra futott hajó kapitánya volt. Valamint nagyon sok híres személy is járt Kefalónián, azt is láthattuk ők hol szálltak meg.
A program lehetőségek közt volt még, hogy el lehetett hajózni a teknősbéka szigetre, ahol lehetett volna látni teknősöket, mivel ez nem volt biztos ezért erre nem mentünk el. Valamint lehetett menni kisebb hajókkal kisebb sziget túrákra, ahol bevitték az embereket a kis kék barlangokba. Ezeket mi is láttuk egyébként a szigettúra során. Volt még buszos túra lehetőség is a sziget megismerésére, ezt mi kihagytuk. De ha béreltek autót vagy quadot, ne hagyjátok ki, hogy elmentek és felülről is megnézitek a Navaggio öblöt. Gyönyörű képeket lehet ott készíteni.
A buszos túra helyett egy kalandosabb módját választottuk a sziget megismerésének és béreltünk egy quadot. Megnéztük a fővárost, valamint elmentünk Laganas városába, ami egy kicsit bulisabb, mint ahol mi voltunk (Tsilivi - Planos). Ezen kívül nagy álmom volt eljutni a Cameo Islandra, ahol egy kis függőhíd vezet át egy kis szigetre. Ez egy kis buli hely, ami belépős.
Ezek kívül sokat voltunk a parton és természetesen járkáltunk és nézelődtünk a helyi görögös bazárokban, ami nem maradhatott ki. Beszereztük a szuveníreket.
Összességében én jó szívvel ajánlom Zakynthos szigetét, akár párral utaztok akár családdal, viszont az is egy opció, hogy Kefalónia szigetére mentek el nyaralni és onnan hajóztok át a Navaggio öbölbe.